Az italsapkák környezetre gyakorolt hatásának megértéséhez holisztikus képet kell alkotni a teljes életciklusáról, a nyersanyagok kitermelésétől a végső lebomlásig-vagy annak hiányáig-a környezetben. Az utazás a gyártási fázissal kezdődik, ahol a polipropilén gyantát fosszilis tüzelőanyagokból nyerik energiaigényes finomítási és polimerizációs folyamatok révén. Ez a szakasz határozza meg a sapka kezdeti szénlábnyomát. A gyártást követően a kupakokat töltőüzemekbe szállítják, italokhoz alkalmazzák, és világszerte elosztják. Míg a kupak funkcionális használati szakasza viszonylag rövid, a környezeti utóélete évszázadokra is kiterjedhet.
Az ital elfogyasztása után a kupak belép a hulladékáramba. Ideális esetben összegyűjtik és újrahasznosítják. Kis méretük miatt azonban a kupakok gyakran elvesznek az anyag-visszanyerő létesítményekben (MRF) végzett válogatási folyamat során, vagy alomként dobják el őket. Amikor a PP-sapkák belépnek a természetes környezetbe, lassú és összetett lebomlási folyamatnak vannak kitéve. A mikroorganizmusok által lebontott biológiailag lebomló anyagokkal ellentétben a polipropilén fotodegradáción megy keresztül. A napfény a hosszú polimerláncokat egyre kisebb darabokra bontja, de a műanyagot nem mineralizálja ártalmatlan természetes vegyületekké.
Ez a töredezettség a makro{0}}műanyagról mikroműanyagra, végül pedig nanoműanyagra való átmenetet eredményez. Az időjárás hatására a sapka törékennyé válik és megreped, és részecskéket bocsát ki a talajba és a vízbe. A közelmúltban végzett kutatások még polipropilén mikroműanyagot is kimutattak az emberi vázszövetekben és a csontvelőben, rávilágítva ezeknek a perzisztens szennyező anyagoknak a riasztó bio-akkumulációs potenciáljára. Tengeri környezetben ezek a töredékek évekig lebeghetnek, és hatalmas távolságokat utazhatnak el az óceáni áramlatokon keresztül. Az italkupak életciklusa valójában nem ér véget; csupán átható szennyezőanyaggá alakul át, amely beszivárog az ökoszisztémákba és a táplálékláncokba. Ez a valóság alátámasztja a körforgásos gazdaság megközelítésének sürgős szükségességét, ahol a kupakokat nemcsak a funkcióra, hanem a teljes visszanyerhetőségre és végső soron a biztonságos biológiai lebomlásra tervezték.
